moni.csatai [@] ozoana.hu

+36 30 317 1212

Egy fényképpel kezdődött. Megláttam magam „kívülről”. Vállam, fejem előreesve, hasam kitolva – „Így nézek ki, mikor nem figyelek magamra?!”- Egek.

Mikor nekifogtam, hiúságból történt. Képtelen voltam rá, hogy könnyedén bekössem a cipőmet vagy egyenes háttal megüljek. Egy hosszabb gyaloglás után a derekam jelzett félreérthetetlenül. 14 éve jógázom. És ahogyan napról napra lazult a test, a gondolkodásomon is rést ütött. Ma már elképzelhetetlen lenne, „hogyan venném az ívet” e nélkül. Tudom, hogy a testünk egy lehetőség, hogy megtapasztaljuk a világot. Már tudom, hogy az erősítés és nyújtás csak egymással nyer értelmet.

Azt tapasztalom, hogy az emberek, mint egy jól megpakolt bőröndöt, úgy cipelik az életükön végig a testüket, és a legtöbbször még annak tartalmával sincsenek tisztában. Megszűnt a kapcsolódás, nem értik annak jelzéseit, csak amikor már ellentmondást nem tűrően fájdalommal kell élniük.

Ezért döntöttem úgy, hogy igyekszem a saját megélt ÉL-ményeim alapján mintát adni ahhoz, hogyan lehet ezt másként. Hogy érdemes belefogni.

Leonardo mester fogalmazta meg oly szépen: „A boltív két egymásnak támaszkodó gyengeség,melyből végtelen erő keletkezik.”-és ez tégláról-téglára építhető fel. Türelemmel.

Végigpörgetve az életem filmkockáit, mély hálát érzek, mennyi élményt, örömet és persze fájdalmat is megélhettem. Ehhez pedig a testem adta a lehetőséget. Általa tapasztalhattam meg mindezt. Úgy érzem, most rajtam a sor. Ebben az életszakaszban most nekem kell viszonoznom azt, amit kaptam.

Ebben az utazásban segítek azoknak, akik útitársként szegődnek. Weöres Sándor kristálytiszta egyszerűséggel fogalmazta meg:

„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”

Benned a létra.